A távmunka kialakulása és fejlődése
A távmunka, mint a munkaszervezés korszerű formája elsőként az Egyesült Államokban terjedt el. Az angolba ismeretes "telework", illetve "telecommuting" kifejezést is a távmunka szóval fordíthatunk magyarra. "Telework"-ről beszélünk akkor, ha a munkával kapcsolatos utazásokat az információ-technológia valamely formája (pl. távközlés vagy számítógép) helyettesíti.
"Telecommuting"-et értünk az alatt: amikor nem a dolgozó utazgat a munkahely és otthona között, hanem a munkája. A munkavállaló a hét egy vagy több napján munkáját nem a cég székhelyén, hanem saját otthonában, vagy egy teleházban végzi. A lényeg, hogy a távmunkás kevesebbet, vagy egyáltalán nem jár be (to commute=ingázik) a munkahelyére és vissza. Az európai nyelvek nem tesznek különbséget a két szó között, valójában nem is létezik elfogadott szó a telecommuting kifejezésre, így a kontinensen összemosódik a telework és a telecommuting fogalma.
A munkaszervezés feltételei és módja az elmúlt évszázadokban jelentősen változott. A társadalom tagjai az 1800-as évek kezdetéig-közepéig munkájukat többnyire otthon, illetve az otthonukhoz közeli helyen végezték, meglehetősen kevés ember tartozott egy-egy gazdasági egységhez. A mezőgazdaságban, valamint a kézműiparban, amelyek hosszú időn át a legtöbb embert foglalkoztatták, a gazdálkodó lakóhelye és munkahelye egymás mellett helyezkedett el. Az alkalmi munkások szállása is többnyire a gazdasághoz közel volt, csupán az időszaki munkások végezték munkájukat távolabb lakóhelyüktől. A kézműipari tevékenység is a mester lakóhelyéhez kötődött. A munkahelyek - a manufaktúrák létrejötte után is - a munkások lakóhelye közelében lettek kialakítva.
A termelés koncentrálódása, a munkások lakásának és munkahelyének távolodása az ipari forradalmat követően kezdődött el. A XIX. században az iparosítás szakaszában a termelés gyors ütemben koncentrálódott, létrejöttek a nagyvárosok, amelyek egyre jellemzőbbé váltak a fejlett országokra. E kétirányú koncentráció az ipari termelés viszonylag gyors fejlődésével párhuzamosan erősödött.
A XX. század dinamikus technológiai fejlődése nagyrészt technikával helyettesítette az élőmunkát. Ma már a tömegtermelés nem igényli sok munkás egyazon helyre történő összpontosítását, az alvállalkozási, illetve a tevékenység kihelyezési (outsourcing) rendszer gyors ütemben terjedt. A mai nagy gyárakban, üzemekben, intézményekben a munkások, alkalmazottak száma fokozatosan csökken. A gépek alkalmazása olcsóbb, kevesebb gonddal jár és általában megbízhatóbb, mint az emberé, ez pedig több profitot jelent a tőke számára. Ha a feladat gépekkel nem végeztethető el, akkor sokszor kiadják alvállalkozásba.
A termelő ágazatok gyorsütemű és magas színvonalú automatizálása, a termelési célú robotok üzembe állítása, a korszerű munka és üzemszervezési eljárások bevezetése a fizikai tevékenységet is végzők számát folyamatosan mérsékli. Ezzel egyidejűleg a számítástechnika és a telekommunikáció gyors ütemű térhódításának és összekapcsolódásának lehetünk tanúi és részesei. A munkaszervezés alapvetően új módozatai kedvező távlatokat nyitnak, a távmunka térhódítása számára. Alapvetően a szellemi munkát és egyes szolgáltató tevékenységet végzők számára teszi egyre könnyebbé, hogy a feladatok növekvő hányadát otthonukban végezzék el.
Ez a munkavégzés azonban egészen más képességeket igényel, mint amilyeneket a központosított és hierarchizált, viszonylag nagy létszámú munkaerőt foglalkoztató munkahelyeken elvárnak, legyenek azok termelő-egységek vagy szolgáltató szervezetek. A tevékenységek növekvő hányada ismét egyénivé válik, elvégzése sokkal komplexebb ismereteket és önállóságot kíván, mint amit a hagyományosnak tekinthető munkaszervezés mellett a munkavállalóktól elvárnak.
A tudományban, a technikában-technológiaiban megjelenő kutatási eredmények gyorsuló ütemben jelennek meg a napi termelésben, az élőmunka soha nem tapasztalt termelékenység növekedése következtében egyre több munkás kerül ki a gyárakból, válik feleslegessé korábbi munkahelyén, munkakörében. A munkanélküliség a legfejlettebb országok kivételével szinte mindenhol nő, illetve magas szinten állandósul. A nagy volumenű munkanélküliség negatív hatásai arra késztetik a kormányokat, hogy megoldást próbáljanak találni a problémára. A jelen század második felében Európa szerte elterjedtek az ún. atipikus munkaformák. Ez a fogalom felöleli a foglalkoztatásnak mindazon formáit, amelyek különböznek a hagyományosnak tekintett foglalkoztatottsági módoktól. Rendszerint ide sorolják a részmunkaidős foglalkoztatást, az alkalmi vagy szezonális foglalkoztatást, az önfoglalkoztatást, az otthon végzett munkát, a rögzített határidejű szerződéssel történő foglalkoztatást, a munkakörmegosztást (job-rotation) stb. Ezek a munkaszervezési módszerek gyorsan népszerűvé váltak, elsősorban azért, mert alkalmazásuk kedvezőnek bizonyult a tőke számára, s munkalehetőséghez jutott számos munkavállaló is, aki egészségi vagy más ok miatt másként nem tudott volna keresethez jutni.
A ma hagyományosnak mondott (teljes munkaidős, határidő nélküli szerződéssel történő) foglalkoztatási formákért a szakszervezetek harcoltak meg. Ilyenek a fizetett szabadság, az egészségbiztosítási hozzájárulás (néhány esetben a nyugdíjbiztosítás is), amit a munkaadó fizet, a végkielégítés, amelyet elbocsátáskor fizetnek. Az atipikus munkaformáknál ezekben a származékos juttatásokban a munkavállalók nem részesülnek, ami a munkaerő költséget mérsékli, a vállalkozások versenyképességét javítja. A munkaadó számára az atipikus munka tehát olcsóbb erőforrást jelent. Ez a fő oka annak, hogy a munkaadók növekvő arányban preferálják ezeket a munkaformákat.
Bár az atipikus munkaformák számos, korábban kiharcolt előny elvesztésével járnak, a munkavállaló számára mégis sokszor vonzónak tűnik, ami több okkal magyarázható. A nők gyakran részesítik előnyben a részmunkaidős foglalkoztatást, illetve az otthondolgozást, mert ez lehetőséget ad arra, hogy több időt töltsenek családjukkal, több időt fordíthatnak gyermekeik nevelésére. A szellemi dolgozók többnyire azért preferálják ezt a munkaformát, mert függetlenebb munkavégzésre ad módot, illetve több munkaadónak dolgozhatnak, egyidejűleg többféle munkát végezhetnek párhuzamosan, ezáltal többet is kereshetnek, maguk oszthatják be az idejüket, mentesülnek az állandó és közvetlen ellenőrzéstől és ezért úgy érzik, hogy a munka nem jelent számukra akkora megterhelést, mintha egy kötött munkahelyen, lakhelyüktől távol végeznék azt. A csökkent munkaképességűek szintén kedvelik az atipikus munkaformákat, mert az otthoni munka számukra előnyösebb. Ez különösen igaz a mozgássérültekre. Így azután a munkaadó és a munkavállaló érdekei találkoznak és az atipikus foglalkoztatási formák - köztük a távmunka - a világban már egyre több munkavállalónak teremtenek lehetőséget arra, hogy jövedelemhez jusson.
A távmunkát alapvetően a műszaki fejlődés eredményeinek gyors térhódítása tette lehetővé. Az elmúlt évtizedekben a fejlettebb országokban a gazdaság struktúrája a szolgáltatások felé tolódott el. A mezőgazdaságban és az ipari termelésben egyre kevesebb dolgozóra van szükség, minthogy ezeket a munkákat viszonylag könnyű gépekkel helyettesíteni. Ezzel szemben a szolgáltatási szektor gyorsan növekszik, mert önmaga is újabb és újabb szolgáltatásokat generál és így egyre több ember számára biztosít munkahelyet. A szolgáltatások folyamatosan növekvő hányada végezhető számítógép segítségével. A munkavállalók tömegei számára csak a számítástechnikai és távközlési infrastruktúra utóbbi években lezajlott ugrásszerű fejlődésének köszönhetően fogalmazódott meg a távmunka iránti igény. Elterjedtek az otthoni számítógépek, a programozást, illetve a programok használatát mind nagyobb számban sajátítják el az iskolák tanulói, de a felnőtt-oktatásban résztvevő tanfolyamok résztvevői is. A globalizáció igénye és a műszaki fejlődés adta lehetőségek hozták létre azt a számítógépes világhálózatot (Internetet), amely lehetővé teszi, hogy bizonyos munkákat bárhol el lehessen végezni, ahol a számítástechnikai és telekommunikációs feltételek megvannak, a munka eredményét szinte azonnal el lehet juttatni a munkaadóhoz, megrendelőhöz.
A távmunka az Amerikai Egyesült Államokban A távmunka, mint a munkaszervezés korszerű formája elsőként az Egyesült Államokban terjedt el, ahol a technológiai fejlődés először érte el azt a szintet, hogy a munkavállalók ezrei számára lehetőség nyílt, hogy otthon (vagy a helyi teleházban) végezhessék munkájukat. Az USA-ban mintegy 15 millió távmunkást alkalmaznak, és ez még mindig további növekedést mutatnak. Egyes kutatók szerint az elkövetkező években a távmunka világméretű elterjedése várható. Jack Nilles, a távmunka "alapítóatyja" volt az, aki felismerte a távmunka elterjedésének a szociális, környezeti és technológiai feltételeit Amerikában. Jack Nilles ma a távmunka szakterületének nemzetközileg elismert tekintélye, aki számos kísérleti távmunka-projektet és távmunkával kapcsolatos kutatásokra és távmunka-programfejlesztésekre specializálódott tanácsadó céget vezetett. Az Egyesült Államokban ma már tömegesen "küldik haza" dolgozóikat, miután ráébredtek, mekkora méretű megtakarítást tudnak a távmunka alkalmazásával elérni.
A munkavállalók egy része szívesen vonul vissza otthonába, családja közelébe, de a nagy váltások során sok esetben azon dolgozók is távmunkára kényszerülnek, akik szívesebben maradtak volna munkahelyükön, élvezve a vállalat által nyújtott védelmet, gondoskodást, a cég által finanszírozott egészségbiztosítást, egyéb dolgozói juttatásokat és nem utolsó sorban a kollegiális közösséget.